Furcsák vagyunk mi emberek. Még a nehezen kezelhetőtől is mindig akad, aki nehezebb eset. Persze ösztönösen hiszünk benne, hogy a szerelem mindent legyőz. Ha van egyáltalán szerelem. Sokadjára dőlök be a saját elmém kreálmányainak, pedig mindig benne van, hogy pofára fogok esni, sajnos

így a harminchoz közel sem jutottam még el oda, hogy kizárólag az eszemre hagyatkozzak és kizárjam a szívügyeket,

már ami a párkapcsolatbeli döntéseket illeti.

A megannyi éles különbség ellenére szívből hittem, hogy ez most tényleg működni fog. Éreztem. Tudtam ésszel és szívvel egyaránt,

ahogy azt is tudtam, nem lesz könnyű játszma, de azt még mindig fenntartom, hogy ha két ember valóban szereti egymást, akkor nincsenek akadályok. Köztünk mégis lettek. Túl hamar és túl sok. Pedig én esküszöm neked, hogy szerettelek. Bár már nincs túl sok jelentősége, de talán megmagyarázza a sok valós, és vélt sérelmemet. Szép megjavítása volt

a dolgoknak az, hogy inkább elhaladtunk egymás mellett újra, de most már úgy, hogy külön utak visznek tovább. Tudod, hogy én nem ezt akartam, akármilyen vehemens is a természetem. Nem tartom feltétlenül normális lezárásnak azt, ami történt, de tisztában vagyok azzal, hogy a természetünkből fakadóan lett

ez a vége. Látod? Valamiben mégis teljesen egyformák vagyunk. Előre borítékolom, hogy lázadás lesz ebből a bejegyzésből, ha egyáltalán olvasod majd valaha, de legyél nyugodt, nem tudják, ki vagyok és azt sem, Te ki vagy.

Tényleg nem hagytalak volna el soha, az elején elmondtam, hogy egyetlen ok miatt tenném meg... Mégsem hiszel nekem, pedig nem adtam okot

a bizalmatlanságra. Viszont az sajnos igaz, hogy felszínes érzelmekre nem épülhet semmi. Nem fogom tagadni, hogy -lehet, hogy csak beképzeltem ugyan-, de ha azt érzem, hogy a társam nem hogy nem büszke rám, hanem egyenesen szégyell, akkor képtelen vagyok bármihez jó képet vágni és igenis kivetül a mindennapjaimra mindaz, amiket emiatt elszenvedek. Ha nekem a társam a minden, elvárom, hogy én is az legyek, nem pedig holmi pokróc, amibe -ha úgy tartja kedve- beletörli a lábát. Én szívből hittem benne, hogy hatalmas szerelem lett a miénk, de valamit elnéztem sajnos. Sajnálom, hogy félreismertél, sajnálom, hogy csalódtál bennem, sajnálom, hogy ideges vagy miattam, sajnálom, hogy minden kontaktot szó nélkül kész vagy velem megszakítani, mintha soha, egyetlen pillanatig sem számítottam volna neked semmit. Sajnálok mindent és köszönöm azt a rövid időt, amit veled tölthettem.

Örök emlék (tanulság?) maradsz.