Az emberek gondolkodnak.

Véleményt alkotnak ismeretlenül.

Véleményt alkotnak anélkül, hogy halvány fogalmuk lenne a valóságról.

Kéretlenül szólnak bele a másik dolgába, kérdések hallatán pedig megtartják a véleményüket maguknak, eközben persze nagyon is jól tudom, mit gondolnak. „Nem vagy normális.” Tényleg? Lehet. Csak nekem se barátot, se gerinces embert ne játsszon az, akinek nincs mersze a valós véleményét a képembe mondani.

Lehet, hogy hülye vagyok, sőt. A mai „normalitást” tekintve egész biztos az vagyok, és tudjátok miért? Mert amik ott motoszkálnak az agyamban (épp úgy, ahogy a tiétekben is, hiába tagadjátok!), azok bármilyen őrültségeknek is tűnnek én meg merem valósítani. Nem félek kilépni a komfortzónámból, a megszokottból egy jobb élet, a valós boldogság reményében csak azért, mert ti hülyének bélyegeztek ezért. Szívetek joga. És lehet, hogy újra meg újra elbukom majd, mert semmire nincs garancia…

Lehet, hogy igazatok van és nagyon rosszul intézem a dolgaimat...

De én legalább merek élni!