Két változat létezik: vagy nem érdekel, vagy belebetegszünk - akár fizikálisan is. Volt rá precedens, hogy testközelből néztem végig, hogy a lelki leépülés kart karba öltve sétált a fizikai megbetegedéssel. Bizonyára mindenki számára ismerős a szívtörés. Sokan törtünk és talán még többünkét törték…

„Mégis mit számít, hogy mit gondolnak mások addig, míg úgy érzed jól magad, ahogy vagy?” Sokan hajlamosak vagyunk elkövetni azt a hibát, hogy ha olvasunk, beszélünk, vagy csak gondolkodunk ezen a témán, elszánjuk magunkat, hogy na, márpedig innentől minden másképp lesz és a sarkunkra állunk.…

Hol húzódik a határ a szív és érdek között? Van egyáltalán határ szív és érdek között...? Furcsa ez a XXI. század. Furcsa abban az értelemben, hogy nem ilyennek képzeltem, mikor még gyerek voltam. Nem ilyennek képzeltem az embereket, a munkát, a kapcsolatokat, nem ilyennek képzeltem magát az…

Az emberek gondolkodnak. Véleményt alkotnak ismeretlenül. Véleményt alkotnak anélkül, hogy halvány fogalmuk lenne a valóságról. Kéretlenül szólnak bele a másik dolgába, kérdések hallatán pedig megtartják a véleményüket maguknak, eközben persze nagyon is jól tudom, mit gondolnak. „Nem vagy…

Annyira meg akartam felelni mások elvárásainak, hogy ma ha tükörbe nézek azt látom, hogy már önmagamnak sem felelek meg. Túl nagy rajtam a nyomás és hosszú idő után nem érzek erőt sem lelkileg, sem fizikálisan magamban ahhoz, hogy menjek tovább az úton. Én csak nem akarok érezni. Csak törölni…

Nagyon nem tetszik nekem ez a világ. Nagyon nem tetszik, hogy az emberek túl könnyedén vesznek mindent, aztán persze senki nem érti, mitől égünk ki huszonévesen. Nagyon nem tetszik, hogy odafönt hagyják, hogy azt csináljam, amihez a legjobban értek – értsd: szövögessek szép…

Néhány napja szöget ütött a fejembe a gondolat, hogy évekkel ezelőtt, mikor először fogalmazódott meg bennünk, hogy mennyire vágyunk egymás társaságára, vajon belegondoltunk egyszer is, mi lesz, ha valóra merjük váltani az álmainkat? Nem is valódi valóra váltás ez, hiszen csak félig vagy az enyém,…

"Meg sem ölelsz?" Most is a fülembe cseng az első mondatod életünk első olyan találkozójának első percéből, amikor végre mertünk felnőttek lenni és csak kettesben voltunk. Nem értettelek. Meglepődtem. Dehogynem ölellek meg, de kimondani sem volt időm. Megszűnt minden. Csak…

A legjobb helyen, a legjobb emberek társaságában is pillanatok alatt megszáll a magány. Nincs előjele, vagy inkább épp az az előjel, hogy elhiszed, tiszta a szíved és kész vagy új életet kezdeni. Furcsa ez a kettősség, amikor elönt a szabadság, az az új, soron következő boldogság érzése, amit…